Miért a waldorf?

Tanárszemmel

 Pedagógusként korábban is hallottam és tanultam is a Waldorf programról, de nem alkalmaztam, hiszen nem taníthattam ilyen szellemben. Amit el tudok mondani, a tapasztalataim és a saját nézeteim alapján a következőek:

Ahhoz, hogy megláttassam és érzékeltessem  iskola és iskola közti különbséget, pár személyes példával kell érvelnem.
Ráébredtem arra, mint vizuális tanító, mint gyermek centrikus ember, hogy mennyire fontos a mai gyerekeknek, hogy otthonra leljenek az iskolában.Itt töltik kiskoruk nagy részét. A mai szülő örül, hogy munkahelye van és igyekszik a családját eltartani, így gyermekére sajnos bárhogy is szeretné, kevés ideje jut. Így nem véletlen, hogy a gyermek az iskolában is elvárja a törődést, figyelmet és szeretet, mellyel pótolni szeretné, kiegészíteni a teljes érzelmi feltöltődését. Ez minden kis nebulóra érvényes. Nem hiába mondták nekünk régen: AZ ISKOLA A MÁSODIK OTTHONOD! Ezért nem hátrány, ha megválogatjuk, hol "éljen" 8-10 évig a gyermekünk!

Hivatásom során gyakran szembesültem azzal a ténnyel, miszerint a tanárok, pedagógusok már nem tudják a helyzetet kezelni, nem  szánnak már időt és energiát a gyermekek meghallgatására és segítésére...leadják a száraz anyagot és " mire valók a szülei "és a" tanuljon meg otthon tanulni" és a" be kell csak magolni"." gondolatokkal a gyereket útnak engedik...majd lesz, ami lesz. Általában rossz magaviselet és zavartság és rossz jegy. A tanulókat, ha nehezebben halad, némely emberünk lebecsüli, pedig semmivel sem másabb...csak lassabban halad és a pedagógusnak nincs idegzete elmagyarázni lassabban a dolgokat...és ez nem az ő hibája. Az általános iskolák többségében a kerettanterv és az egész felépítés olyan iramot diktál a gyerekeknek és olyan elvárásokat támaszt a pedagógusoknak,ami megnehezíti a kölcsönös ,precíz munkát és az iskolai légkört.

Meglepve tapasztaltam néha, hogy alsós gyermekeket, mint egy katonai iskolában, szinte megfosztanak a játék örömétől. Anno talán még 5 . osztályban is Barbieval játszottunk...lefoglaltuk magunkat szünetben és megtanultunk vigyázni az értékekre, általa kommunikációs gyakorlatokat játszhattunk és gyakoroltuk az empátiát vagy azt, miként adjunk kölcsön és legyünk jószívűek. De mit láttam?  Rákiáltottak egy 3. osztályosra, hogy játékot ne hozzon, mert ez már iskola. Persze, hogy egymásnak estek a gyereke a szünetben! (Hozzátenném, ez egy- két eset és nem általános! Remélem!)

Keveselltem a vidámságot, főleg  tanár- diák között. Hiányzott a sok rajzolás, a képi, vizuális memória fejlesztése, a zene, a mesék ,a színjátszás, a szabadtéri programok. Avagy előbukkant néha valamelyik,de plussz szakkör részeként és nem a hétköznapi tananyagokban.
 A mai gyerekek nagyon vizuálisak. A számítógép sajnos elviszi őket ezen érme rossz oldala felé, de lényegében képekben gondolkodnak és élik életüket.Nem értettem, hogy a a száraz, nyers anyagokat, miként várják el a gyerekektől, hogy gyomrukba  tegyék és fejükben memorizálják egy év alatt ....azt az anyagmennyiséget, amit mi felnőttek saját korunknak megfelelő bármilyen tanulási anyagból nem lennénk képesek megtenni!!!!

Aztán a szünetek. Amikor a tanítók és tanárok szépen megbeszélik hétköznapi élményeiket és közben a gyerekek a háttérben lehet épp egymás szemébe szórják a homokot, verekednek. Nos, ez  már évtizedek óta így megy. Én úgy vallottam, az udvari szünet a gyermeké, s  nem a tanáré. Nekem mindig is "munkaidő volt". A szünetben van lehetősége megnyílni a kicsinek és esetleg rávilágít arra, miért szomorkás aznap, vagy egyszerűen..tanuljon az élet dolgairól, és erkölcsi nevelést is kapjon, s persze, mekkora élmény velük játszani és igazán megismerni őket!
A pedagógus feladata, hogy az iskola keretein belül, míg a gyermek ott van, vigyázzon más csemetéjére, felelősséggel tartozik érte, meghallgassa, tanácsokat adjon neki, vagy szemlélje fejlődését , társas viselkedését ...ezekre pedig leginkább az udvaron van nagy szükség és lehetőség. Örömmel láttam, hogy itt a közös programok , azok tényleg KÖZÖS tevékenységek. A tanár a diákkal együtt tevékenykedik kint , az iskola falain kívül is. Hozzáteszem, egyik legnagyobb örömöm nekem az volt a régi iskolában,a mikor munkaidőn túl elvittem a gyerekeket újságot gyűjteni. Miért? Mert számomra az is kötelesség volt. Kicsik voltak, az osztálynak kellett a pénz, az osztály tanító én voltam. Vagyis...így tartottam igazságosnak és tudtam élvezik, én is azt tettem, s a szülők is így bátrabban elengedték a gyerekeket. Felért egy kirándulással.

Megtapasztaltam azt is, hogy nagyon kevés lehetőséget adnak más iskolák a gyerekeknek arra, hogy az élet apró -cseprő ,de mégis alapvető dolgait megtanulják, elsajátítsák, fejlesszék azon képességeiket, amelyek a magánélet elemeinek része és ahhoz, hogy erkölcsileg, etikailag is hiteles emberek legyünk, igen is meg kell tanulnunk az élet szabályait. Például kertészkedés, állatismeret, társas kommunikáció, empatikus tevékenységek, élethelyzetek, szituációs játékok, szereplés-magunk és mások elfogadása és még sorolhatnám....
Rettentő sokat gazdagodik ezeknek a gyerekeknek a személyisége. Azt látom, hogy a Waldorf rendszer ezt tökéletesen megadja.

Lényeg az, amit szeretnék mondani, hogy ebben az  iskolában annyira csodálatos módon arról szól a pedagógia, amiről kell, hogy az ...hihetetlen! Sajnálom, hogy sok szülő nem harcol a lehetőségért! A tanítás és a létezés egy téma, egy központ körül forog. Ez a gyermek. Erről szól a nevelés, oktatás, iskola intézménye.  Legalább is számomra.
Nagyon felemelő volt olvasni és hallani riportokból, hogy a gyermekek adottságaiknak, korosztályuknak megfelelően fejlődnek. Nagyon szükséges szerintem a folyamatosság elve kis korban. Épp bekerül a gyermek az iskolába, s szívét  és eszét még a játékosság irányítja. Túlzott szabályrendszer áradat ,amit általában kap elsőben a gyermek, szerintem hirtelen. Bár megszokja és nem lesz belőle gond...mi is így nőttünk fel. De! Ha már lehet jobban, csináljuk jobban! Itt mindenki a saját ütemében halad, motiváltak és vidáman térnek  haza, imádnak menni iskolába és a tanárok végre itt nem dolgozni járnak, hanem betöltik életük hivatását.
Lényegében ennyit szerettem volna mondani, miért is tetszik a Waldorf iskolatípus.

Végül megjegyezném, hogy talán épp ezen dolgok miatt a pedagógusok egymással szemben is igazságosak és segítőkészebbek,  sugárzik belőlük a szeretet. Itt nyugalom és tisztelet van jelen gyermek-pedagógus- pedagógus- szülő- gyermek között!!!!

 Tisztelettel: Varga Szilvia


Kapcsolodó téma:
Miért a waldorf? - Szülők válaszolnak

netsol.hu